Mozdulj ki! - Terény
Szamaragolás
Megérkezésünkkor leraktuk csomagjainkat szállásunkon, a Palóc Vendégházban, majd elindultunk állatokat simogatni. Gyula bácsi elvezetett bennünket a gazdaságára, ahol kecskéket, teheneket, mangalicákat, lovakat, szamarat tartanak. Nagy élmény volt a gyerekeknek, hogy szamáron lovagolhattak (persze lehet lovon is), kecskét etettek, tehenet simogattak, terelgették a malacokat.


Kecskefejés
Én még kecskét is fejtem, és rögtön meg is kóstoltuk a finom, friss kecsketejet. (Tudtátok, hogy az antibiotikumok felfedezéséig általánosan ismert volt a kecsketej gyógyító hatása, alkalmas az anyatej pótlására is, valamint kiváló szépségápoló szer? A kecsketejet a tehéntej-cukorra allergiás betegek is fogyaszthatják, rendszeres fogyasztása általános védőoltásként hat.) Mindenesetre jó, ha az ilyen városi gyerkőcök, mint az enyémek, látják, hogy a tej nem a boltban, dobozban terem! (Már ha tejnek lehet nevezni azt a löttyöt, amit gyakran a dobozba töltenek)
Őzike
Búcsúzóul még megsimogathattuk, és cumisüvegből megetethettük a pár hetes őzikét, akit az erdőben találtak, és most házuknál nevelgetnek, és bevásároltunk finom kecskesajtból.
Palóc Vendégház
Estére visszatértünk igazán kellemes, hangulatos szállásunkra, a Palóc Vendégházba. A vályogtégla, fagerendás mennyezetű ház a faluban van, 12 fő részére nyújt szálláshelyet, de most csak a miénk volt. Nagyon szépen berendezett, minden kényelemmel felszerelt a ház. Kisgyermekkel is bátran utazhatunk, nem kell mindent magunkkal cipelnünk, mert van a házban babaágy, pelenkázó, babakád, etetőszék, vízforraló, botturmix is.
Játszószoba
Külön kis helyiség van kialakítva játszószobának. Itt biztosan nem fognak unatkozni a gyerkőcök: társasjátékok, focilabda, tollaslabda, diafilmvetítő és diafilmek, kártyajátékok, gombfoci, csocsó, a kertben homokozó, hinta várják a gyerekeket.
A ház konyhája
Az anyukák kényelméért a konyha is igazán jó felszerelt: vannak edények, tányérok, evőeszközök, fűszerek és alapélelmiszerek, van mikrohullámú sütő, tűzhely, mosogatógép is! De főzhetünk, süthetünk akár a kertben is! Aki mégsem akar főzéssel bíbelődni, szóljon bátran Marika néninek a szomszédban! Nekünk is isteni finom sztrapacskát készített.
Bocsa esőben
Másnap megnéztük a falu 3 pályás bocsa pályáját. A bocsa egy szabadtéri gurítós golyós játék, amelyet már az ókori egyiptomiak is játszottak. A pályákat bérelni lehet, melyhez bocsa készletet és igény szerint játékvezetőt biztosít a falu. Jókedvűen játszott itt a falu apraja, nagyja. Sajnos délutánra elromlott az idő, szakadt az eső, így maradt számos olyan programlehetőség, amit nem tudtunk kipróbálni. (Sebaj, majd legközelebb!)
A falu és környéke
Rengeteg olyan programja van a falunak, melyet a helyi emberek kínálnak, akár beinvitálva a vendégeket a portájukra. Lehet méhészkedni, íjászkodni, gombászkodni, csipkét verni, csacsifogattal utazni, de még palóc népviseletbe öltözni is! Akik a környéken szeretnének barangolni, elkirándulhatnak a szandai és a bujáki várromhoz, a sasbérci kilátóhoz, és még számos gyönyörű helyre. Bármerre is menjünk a környéken, lélegzetelállító szépségű hegyeket, domboldalon legelésző tehéncsordákat, zöldellő mezőket láthatunk. Ti is látogassatok el Terénybe! Nem fogjátok megbánni!
