Szemlő-hegyi barlang
Nehezen viseled a kánikulát? Vágyakozol már egy kis hűvös után?
Nem, ez nem egy klímaberendezés reklám! Annál egy sokkal egészségesebb módját ajánlom hűsölésnek! A hétvégén a Szemlő-hegyi barlangot látogattuk meg. A jelenleg 2200 méter hosszban feltárt, fokozottan védett barlang Budapest egyik legértékesebb természeti kincse.
A barlangot több okból is érdemes gyerekekkel meglátogatni. Egyrészt, mert biztonságosan kialakított járdákon és lépcsőkön lehet megtenni a 250 méter hosszú túraútvonalat. Még babakocsival is bátran nekivághatunk! A túra hossza 40 perc, amit még a kisebbek is végig tudnak baktatni. Másrészt azért, mert gyönyörű! A falakat gazdagon borítják az Európában ritkaságnak számító borsókő-kiválások és gipszkristályok.
A barlangra 1930 őszén egy magántulajdonban lévő telek munkálatai során bukkantak. A tulajdonos barlangkutatókat hívott segítségül, akik az addig szűknek bizonyuló nyílást egy-egy nagyobb szikla elmozdításával kitágították, annyira, hogy a meredeken lejtő csőszerű járaton le tudjanak ereszkedni. A következő feltárások során már több nagyobb méretű folyosóba is sikeresen behatoltak, ahol a kőrózsák egyedül álló képződményei Rózsalugasként pompáztak. Ezután, a kutatások azt a meglepő eredményt hoztak, hogy a barlang falait hihetetlen mértékben beborító kőrózsák és borsókövek anyaga a melegvízből kiváló aragonit, vagyis nem a cseppköveknél már ismert kalcit. Ezen képződmények jelenléte bizonyítja a barlang hévizes eredetét. A gyerekek a maguk fantáziájával könnyedén belelátják majd a képződményekbe a különböző növényeket, figurákat. Vannak itt tuják, rózsabokrok, karfiolok, brokkolik, de még olvadt mogyorós fehér csoki is! Sőt lámát és boszorkányt is láthatunk!
A harmadik ok, amiért érdemes ide ellátogatnunk, az az, hogy rendkívül egészséges! A barlang levegőjének páratartalma közel 100%-os. Most ne egy szaunába képzeljük magunkat, hiszen a hőmérséklet csak 12 Cº! (pulóvert mindenképpen vigyünk magunkkal!) Ráadásul a levegő igen tiszta, pormentes. Vizsgálatok kimutatták, hogy a látogató csapatok után a porszemek és egyéb baktériumok száma megemelkedik, de a látogatók távozása után kb. félórával újból helyreáll a jótékony, eredeti állapot. Ez a különleges klíma kiváló légzőszervi betegségek, főleg bronchitiszes és asztmás betegségek kezelésére, gyógyítására, valamint a mai népbetegségnek számító allergiák elleni védekezésben is rendkívül nagy segítséget nyújthat. A Szemlő-hegyi barlangban 1990 óta lehet barlangterápián részt venni. Igénybevételéhez házi-vagy szakorvosi beutaló szükséges, és a Tb támogatja! Időpontra állítólag hónapokat kell várni, de aki valamilyen légzőszervi megbetegedésben szenved, annak megéri kivárni a sorát, és végigcsinálni a 3 hetes kúrát, mert utána évekig tünetmentes lehet!


Archívum